Toyota Miskolc logo   blogger
   

Hírek, rendezvények

2011. június

A 11. Miskolci Nemzetközi Operafesztivál képekben

 
 
Rendezvény

2007. május 03-án Miskolcon a Művészetek Házában vendégszerepelt a két világhírű kürtművész: Frank Lloyd (Anglia) és David W .Johnson (U.S.A.) a 25 éves évfordulóját ünneplő Reményi ede Kamarazenekarral.
Az est igazi kuriózum volt Miskolc városának is, hiszen a két sztár kürtös még soha nem lépett fel együtt egy színpadon, de még Magyarországon sem!
Márkakereskedésünk pedig méltán büszke arra, hogy egyik fő támogatója lehetett ennek a neves rendezvénynek!


Toyotás Party
2006. december 15.

2006. december 15-én mintegy 400 fő keretében ünnepelt kereskedésünk.
Állófogadással és színvonalas programokkal köszöntük meg ismételten ügyfeleinknek, hogy 2006-ban elkötelezték magukat a legendásan megbízható TOYOTA márka mellett.

De beszéljenek szavak helyett a képek:




2010. június

Városunkban megrendezése került a 10. jubileumi Miskolci Nemzetközi Operafesztivál.

A  méltán rangos fesztiválon cégünk, mint kiemelt támogató vett részt június 09-20-ig a Városház téren.

A rendezvény ideje alatt az érdeklődő nagyközönség találkozhatott többek között a világ legkisebb sorozatgyártású 4 üléses kisautójával, a TOYOTA IQ-val, a Prius IV. generációjával és a Land Cruiser PRADO modelljével is.

Szokásunkhoz híven a játékos kedvű érdeklődők nap, mint nap 3 db TOYOTA ajándékcsomagot nyerhettek, amit a Városház téri nagyszínpadon sorsoltunk ki 11 napon át. Ehhez nem kellett mást tenniük, mint a modelleket szemügyre véve és az egyszerű kérdéseket helyesen kitöltve a nyereménydobozban elhelyezni a kitöltött szelvényt .

A 11 nap alatt 33 db TOYOTA  ajándékcsomag talált gazdára, melyekhez gratulálunk!

 
2008. december 12.
A Charley nénje zenés vígjáték előadására és az azt követő borkóstolással egybekötött állófogadásra invitáltuk meg a 2008-as ügyfeleinket a Miskolci Nemzeti Színházba.
Méltán vagyunk büszkék arra, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben is lehetőségünk volt ily módon megköszönni ügyfeleinknek a Toyota-hoz és márkakereskedésünkhöz fűzött bizalmat s bízunk benne, hogy ezt a 2006 óta tartó hagyományunkat jövőre is folytathatjuk.

Ízelítő az estéből:

Pongó köszöntő beszéd Detonet szinház Előadás kép Előadás kép
Welcome drink Külső csoport kép Munkatársak Színházi vacsora
Pongó - futó kép Zsolti, Zsófi, Karolina
2008. február 22-24.
Megrendezésre került városunkban a 8. miskolci Kocsonyafesztivál, melyet cégünk is támogatott. A rendezvény helyszínein a nagyközönség számára 4 Toyota modell volt megtekinthető.
2008 többek között a Föld éve is, ezért is kapta az idei évben ez a rendezvény a "Zöld Fesztivál" kísérő nevet.
A TOYOTA méltán kapcsolódhatott ehhez a környezetvédelmi megmozduláshoz, hiszen a PRIUSra a környezet-tudatosság a legjellemzőbb.
"Úton a zéró emisszió felé" elnevezésű kampányunk kapcsán - csatlakozva a fesztivál elképzeléseihez- hasznos információkkal gazdagodhatott a standunkhoz ellátogató érdeklődő.
Ezen kívül egy 3 kérdésből álló regisztrációs lap kitöltésével esélyt adhatott magának az ajándékcsomagok megnyerésére az, aki ellátogatott hozzánk.

Az érdeklődés hatalmas volt, íme a szerencsés nyertesek névsora:

  • Bóta János: Tiszaújváros
  • Vasné Molnár Zsuzsanna: Miskolc
  • Kovács Imre: Hernádkak
  • Gályász Zoltánné: Miskolc
  • Ferenczi KÁroly: Eger
  • Vízi Gyukáné: Miskolc
  • Újvári Zoltán: Miskolc
  • Spisák CSaba: Miskolc
  • Tóth Ildikó: Miskolc
  • Tóth Andrásné: Debrecen
  • Bikki Éva: Miskolc
  • Baptiszta Béla: Miskolc



2007. december 19.
A Miskolci Nemzeti Színházban került megrendezésre kereskedésünk által az immáron hagyománynak számító évzáró karácsonyi ügyfélparty.
Nem titkolt szándékunk minden évben e rendezvénnyel az, hogy ismételten megköszönjük ügyfeleinknek a TOYOTA-hoz és egyben márkakeresekésünkhöz intézett bizalmat, hűséget.
Az állófogadás mellett a Hippolyt, a lakáj c. háromfelvonásos zenés vígjáték volt megtekinthető, nagyszerű színészek előadásában.
Az est folyamán a megjelent ügyfeleink között kisorsolásra került még 4 db, egyenként 100.000 Ft értékű ajándékcsomag is.

Nyerteseink:
  • Debreczeni Sándor - Auris tulajdonos
  • Garadnai Gábor - Corolla tulajdonos
  • FK Studium Bt (Fenyvesiné Szkárosi Beáta) - Yaris tulajdonos
  • Ábrók Imre - Corolla tulajdonos




2007. augusztus 04-12.
Ismét megrendezésre került a tiszaújvárosi Triatlon Nagyhét és ITU Triatlon Világkupa.
Cégünk ezen neves sportrendezvény egyik fő támogatója volt, mint a Triatlon Nagyhét és Világkupa hivatalos szállítója.
A rendezvény teljes ideje alatt képviseltettük magunkat több modellel, kiemelten a Toyota Auris-szal, melyet az érdeklődők tesztvezetés kapcsán ki is próbálhattak.
Ezen tesztvezetők között kisorsoltunk 5 db 5.000 Ft értékű Toyota-s ajándékcsomagot.
Odaajándékoztunk még ezen kívül egy 10.000 Ft értékű ajándékcsomagot is a szelektív hulladékgyűjtési verseny első helyezettjének, valamint a rendezvény egyik fődíját: egy egyhetes Auris használatot, mellyel Horvátországba utazhat a szerencsés nyertes szeptemberben.

A nyereményekhez ez úton is gratulálunk!



2007. június 13-24.

Mint ahogy az már sokak számára ismeretes, 2007. június 13 és 24-e között megrendezésre került a 7. Miskolci Nemzetközi Operafesztivál, melyen cégünk is, mint támogató képviseltette magát.
A 11 napos rendezvény alatt az érdeklődők megtekinthették közelebbről is a TOYOTA legújabb modelljét, az Aurist, valamint az új Corollát.
A kíváncsi és egyben játékra kész közönség egy egyszerű kvízsor kitöltésével minden nap esélyt adhatott magának a nyerésre: cégünk ugyanis összesen 33 db,egyenként 5000 Ft értékű TOYOTA-s ajándékcsomagot sorsolt ki a helyesen válaszolók között, a fesztivál záró napján pedig kisorsoltuk a fődíunkat, egy hosszúhétvégés tesztvezetést az Aurissal.

Fődíj nyertesünk:
Dr. Kádas László (Miskolc), nyereményéhez ezúton is gratulálunk!


A 2007 március 1-május 31.-e között meghírdetett szórólapos ajánlatunk hátsó oldalán lévő kérdőív beküldői között értékes ajándékokat sorsoltunk ki június 4.-én.

A nyerteseink a következők:

5000 Ft. értékű TOYOTA-s ajándékcsomagot nyertek:
1. Deák Ferencné Miskolc
2. Kovács Zsolt Encs
3. Vandróczki Mihály Kazincbarcika
4. Kóródi Adrián Tiszaújváros
5. Tóth Edina Miskolc
6. Horváth László Füzérkomlós
7. Nagy András Mezőkövesd
8. Dr. Balázs Gusztáv Kazincbarcika
9. Kertész Ferenc Tarcal
10. Juhász Endre Ózd

A fődíjat, hosszú hétvégés tesztvezetést nyertek:
1. Majoros Zsolt Sajószentpéter
2. Géczi Csaba Sátoraljaújhely

Gratulálunk!

Genfi Autószalon, 2009.

¤ Prius: teljesítmény, tökéletes megbízhatóság és optimális gazdaságosság
¤ A kompakt egyterűket kedvelő vásárlók kompromisszumoktól mentes választása: az új Verso világpremierje
¤ Toyota Optimal Drive: egyensúly teremt a teljesítmény és a vezetés élvezete, valamint a gazdaságosság és alacsony emisszió között
¤ Új generációs Hybrid Synergy Drive: jobb hatékonyság, a tisztább kipufogógázban alacsonyabb CO2-tartalomt
¤ FCHV és FT-EV: a Toyota ökoautói
¤ A világ legkisebb négyülésesének, az iQ-nak az új 1,33 literes benzinmotorja

A 79. Genfi Autószalon két kulcsfontosságú Toyota premiernek, az új Priusnak és az új Versónak ad otthont. Az idei 13 autóbemutatónak a két legfrissebb modellje újabb példa a hajtásláncok átfogó újragondolására, amely ezen modelleknél két technológián alapszik: a Toyota Optimal Drive-on, amely a benzin- és dízelmotorok hatékonyságának optimalizálását jelenti, valamint a Hibrid Szinergia Hajtáson.

Az új Prius

A forradalmi Hibrid Szinergia Hajtású továbbfejlesztett Prius fogyasztása és CO2-kibocsátása egyaránt alacsony, míg a megnövekedett teljesítménnyel még élvezetesebb lett az autó vezetése. Csak egy gombot kell megnyomnia, hogy 50 km/h sebességig Priusa elektromos üzemmódban haladjon, vagyis ne fogyasszon üzemanyagot, és ne bocsásson ki káros anyagokat. "Eco" üzemmódban az autó rendkívül takarékosan bánik az üzemanyaggal, "Power" üzemmódban pedig a korszerű benzinmotor rendkívüli teljesítményt ad le.

Az új Verso világpremierje 

A sportos és stabil útfekvésű új Versóban az egyterűek sokoldalúsága és praktikuma ötvöződik a hagyományos személyautókra jellemző stílussal, minőséggel, kényelemmel és a vezetés élvezetével. A Toyota Dinamikus Térérzet koncepció és az Easy Flat-7 ülésrendszer egyaránt a funkcionalitás szolgálatában áll; a Verso még kényelmesebb lett, kiemelkedőek az ergonómiai jellemzői, és a csomagtere is megnőtt. Az Optimal Drive rendszer, vagyis a kiváló hatékonyság révén a motorteljesítmény akár 20%-kal is magasabb lehet, a CO2-kibocsátás pedig akár 12%-kal mérséklődhet. A biztonsági jellemzőket úgy tervezték, hogy az Euro NCAP törésteszteken 5-csillagos teljesítményt nyújtsanak.

Toyota Optimal Drive

Minden Toyota modellben alapfelszereltség a Toyota Optimal Drive, amely fejlett technológiák alkalmazásával 3 fő területre koncentrál: alacsonyabb motortömeg, kevesebb mechanikai veszteség, maximalizált égési hatékonyság. A szuperkönnyű alkatrészek nagymértékben javítják a fogyasztást, az alacsony súrlódású elemek pedig a motor hatékonyságát növelik. A Valvematic technológia, a D-4D közös nyomócsöves dízeltechnológia és a rendkívül gyorsan reagáló Multidrive és 6-fokozatú kézi váltók az optimális égéshez és az üzemanyag-hatékonysághoz járulnak hozzá. A továbbfinomított Stop & Start rendszer a fogyasztást akár 15%-kal is mérsékelheti.

Új generációs Hibrid Szinergia Hajtás

A Toyota 1997-ben kezdte meg a világ első sorozatgyártású hibrid járművének értékesítését. A rendszer lelke a Hibrid Szinergia Hajtás technológia, amelynek folyamatos fejlesztése bizonyítja a környezettudatos világban fenntartható mobilitás iránti elkötelezettségünket.

A Hibrid Szinergia Hajtás alapvető azon Toyota technológiák sorában, amelyek hozzájárulnak a megnövelt üzemanyag-hatékonysághoz és a tisztább, csökkentett CO2-tartalmú kipufogógázhoz. A fejlett hibrid rendszer a hagyományos benzinmotort elektromotorokkal kombinálja, de rövid, alacsony sebességen megtett utakon az autó képes akár csak elektromos üzemmódban is haladni. A rendszer része egy nagy teljesítményű, külső töltést nem igénylő akkumulátor, amelynek élettartama megegyezik az autóéval. Az alacsony tömegű és súrlódású alkatrészek szintén hozzájárulnak az energiaveszteség és a fogyasztás csökkentéséhez.

Hidrogén Üzemanyagcellás Hibrid Jármű (FCHV)

Az új generációs üzemanyagcellás hibrid autóban, a továbbfejlesztett FCHV-ben az újratervezett, nagy teljesítményű Toyota üzemanyagcella-kötegei kiemelkedő üzemanyag-hatékonyságot biztosítanak. A Toyota által kifejlesztett nagynyomású hidrogéntankok egyszeri feltöltésével az autó hatótávolsága hozzávetőleg 830 km, sőt, hideg időben is remekül teljesít.

Jövő Toyota Elektromos Koncepcióautó (FT-EV)

A Toyota iQ kompakt platformjára épített, rövid távú ingázásra alkalmas új FT-EV koncepcióautó teljes mértékben elektromos módban üzemel. Az erős elektromotort gyorsabban újratölthető akkumulátor látja el energiával. Az autó zéró emissziós értékelést kapott.

Az iQ új 1,33 literes benzinmotorja

Az Optimal Drive technológiával együtt ez a kompakt formatervezésben és ergonómiában végbevitt forradalom a fürge, ámde környezetbarát mobilitás végső kifejezésmódja. Az 1,33 literes motor teljesítménye 99 LE, legnagyobb nyomatéka 4400-as fordulatszámnál 125 Nm, ráadásul a könnyen manőverezhető iQ a kényelemnek és a dinamikus képességeknek sincs híjával. A Toyota új Stop & Start rendszere üres fokozatban és a kuplungpedál felengedésekor leállítja a motort, majd a kuplungpedál lenyomására azonnal újraindítja: így akár 3%-nyi üzemanyagot takarít meg. Az észrevétlenül dolgozó Multidrive váltó is alacsonyan tartja a fogyasztást, a CO2-kibocsátás pedig akár csak 113 g/km is lehet. Az új, szigorodott Euro NCAP törésteszteken az iQ a legmagasabb, 5-csillagos minősítést érdemelte ki.